Egy mizantróp naplója

 A késői bevezetés olyan mint a korai magömlés, semmi értelme de mégis jólesik.  Ez itt a totális orgia, itt vagyok meztelenül, sőt, a pucér lelkem tálalom fel és nem egynek, intim félhomályban, hanem a világnak. Kínosnak kéne lennie de nem az. Egyrészt ötven körül, felett már megtanultál leszarni dolgokat, átlépni a félelmeiden, a szégyenlősségeden. Másrészt, egyesekben és bennem tutira van némi exhibícionizmus, nesztek, nézzétek. Ez itt a testem, a lelkem! Ha nem tetszik, lehet tovább menni. Nem is a test a lenyűgöző, hanem a gesztus, a karjait kitáró büszke kivagyiság, a szarok a világra és a véleményekre gőgös magatartás. Sokan irigylik ezt titokban, mert nem vagyok én különleges. Nem vagyok jobb vagy több nálad, csak a jó és rossz szerencsés elegye megspékelve a kényszerrel, hogy elmondjam, megmutassam. Nesztek. Ez van! 

 Úgy élek, mint egy remete. Messze az emberektől, csöndben, nyugalomban. Körülvesznek az állatok és a növények. Van aki szerint ez borzasztó magányos. Szerintem, csak ha beteg vagy és haldoklasz. Akkor valóban rossz egyedül. Egyébként nem olyan rossz.  Miért is élek így? Mert útálom az embereket? Nem egészen. Próbálom a stresszt minimális szinten tartani. Ehhez nagyon kell az, hogy elkerüld a konfrontációt. Ehhez pedig nekem az kell, hogy minél kevesebb embert lássak. Nem akarok velük beszélni, nem akarom őket meggyőzni, mennyire hülyék. Nem akarok csatlakozni ehhez a világméretű utolsó tánchoz amit a világ sírjánál járnak, amit ők ásnak. Nem akarok részt venni a pénzhajhászó világban. Próbálom magam a körön kívül elhelyezni. Nem tartozok bele ebbe a társadalomba.  Persze nem útálok mindenkit. Biztos milliókat szeretek, csak velük még nem találkoztam. Akiket szeretek, azok meg benne vannak az életemben, kisebb-nagyobb mértékben. Be lehet csatlakozni ebbe a körbe, de nem k...